Alig vártam már, hogy nyár legyen és találkozzak tavalyi táboros barátnőimmel.

Szüleimmel és barátnőmmel indultunk el Balatonszárszóra. Az út hosszú és fárasztó volt. Mielőtt bementünk volna a táborba megmártóztunk a Balatonba. Nagyon jó volt fürdeni egyet a melegben. Mikor beértünk a táborba a tavalyi barátnőim már ott voltak. Nem kerültünk egy szobába, de ugyanabban a házban voltunk. Örömmel üdvözöltük egymást és ismerkedtünk az új szobatársakkal. Este Ancsa néni felvonta az olimpiai tábor zászlóját. Ezen a héten az idő sajnos nem kényeztetett el bennünket, már másnap hűvös, szeles nap volt, így a fürdés elmaradt, de a programok kárpótoltak minket. Ancsa néni és a vezetők minden napra találtak nekünk érdekes foglalkozásokat, vetélkedőket. Vidámpark, olimpiai totó, SPÉKÓ verseny, szépségverseny színesítette napjainkat. Csapatversenyeken mértük össze tudásunkat. A szomszédos tábor lakóival focimeccset vívtunk. Hét közepétől pedig a nap is kegyeibe fogadott bennünket, melengette a Balaton vizét, így fürödhettünk is.

Dicséret illeti a szakács néniket is, mert minden napra valami finomságot tálaltak nekünk.

Búcsúesten a szomszédos zenetáborosok szórakoztattak minket. Szomorúan vettük tudomásul, hogy milyen hamar eltelt ez a hét. Utolsó nap búcsúzkodtunk egymástól már reggeltől fogva, ebéd után ugyanis indult a vonat, értünk is jöttek a szülők. Megbeszéltük, hogy jövőre is találkozni fogunk!